Vasakarat
Sebes a nagy folyó,
híd nem visz át rajta,
de megy a vad kojot,
nincsen, ki bánthatja…
Örök kérdés
Kék tábla T-je,
s féklámpa fény-e
az alagút végén,
ha haladunk békén?
Nézz és láss…
...mindenemet átjárja,
villan, jó e melegség…
Pillangó, te Kelet fény’,
kit szeretet táplál, ad,
mindenek otthona,
békémnek szigete vagy,
mérték, de... hideg e fagy,
kín, s telek ostroma...
...új élet ébredt bennem,
fényt ad a gyertya lángja,
véd, s ha a menny az ára,
úgy érzem, érted tennem
nem oly nehéz és kemény,..
Ott vár belül, hazahív,
most áld, repül, s ad a szív,
beolt egy érzést: remény...
Állókép
Mi hát az ideje,
s ki hát a "sorja"?
Mit árt az idegen,
ki átkarolna?
Cél felé, ki törne,
él-e még idebenn?
Szép remény, mi törbe':
véredény... hidegen...
A tűzzel játszani?
Jer, lépj hozzám közelebb,
de tegyél meg valamit:
menj és hozzál kötelet, s
ne egyél meg... Valamint
hidd, hogyha játsszunk, s ne fájjon,
de azért bizton érezzem,
s szívdobbanásunk ne álljon
meg, a "vég" titkon érkezzen...
Menj hát
Nem áll meg az idő,
El-, s átejt, aki jő, s
Magad sem érted tán,
A "gaztettért" ez jár.
Rabja vagy létednek,
Akaszt'nak, égetnek,
De ha várnak sem mész?
Jel a vágynak? Nem kérsz.
Leszel-e vigyázóm?
Kín, csel, vágy, harag, kétely él'tem. A belém lehelt
minden fájdalmas tévedésem csak feléd terelt,
irányom vagy: éjsötétből napvilágra vezetsz,
ziháló fagy félt öléről nagy' vigyázva leszedsz...
Félidő?
Negyvenhat év:
Nem gyáva áldozat,
nem vár a kárhozat.
Ebben A Lét!
Negyvenhat év:
Rejthet-e átkokat?
Meglelem álmomat?
Rettent a tét...
Negyvenhat év:
Hány vég szenvedőn?
Már rég' fejtetőn
bennem a kép.
Negyvenhat év'
gondolat űz engem,
s tombol a tűz bennem,
mert kell a szép!
Utolsó lépés
Az út végén ketten leszünk,
szép tett vezet, s tárva kapunk:
azúrkék ég; rebben szemünk,
s léptek helyett szárnyra kapunk...
Szavak nélkül
Pillantása csintalan,
-avatárom méla vágy,-
s míg az ágya hív, marad
hazaváró néma láz...
Csókkal csábító
Pajkos szemedbe nézek: közeleg egy gyorsvonat,
hajtón, remegve kérem, követelem sorsomat.
Csábos mosolyod lázba hoz, behálóz teljesen,
vágyom, csókolom lázadón, s belátom: Kell nekem!
Emlékül
Visszhangja sem vagyunk hajdani énmagunk',
távolban elmosott, egyszer volt szívdalunk,
nincs pajta, nem hagyunk, s majd ami "és" szavunk,
bárhonnan egy kopott, feslett, ó... Sírmagunk...
|