Kérned se kell

Csókodnak íze ajkamon
táncba hívja lelkemet,
jó volt ma minden alkalom,
s lám, a színfal eltemet...

Velem tartasz?

Madarak, ha csicseregnek a fákon,
Maga rakta ide lentre a zsákom?
ha szelíd csermely hangját fújja a szél,
A megint felvett nadrág útja a cél?
ha nap szíve süt, csillog a messze határon,
Szavad színezüst billoga lesz meg a hámon?
végtelen érzelem épít hidakat, s utakat...
Képzeleg? És megy-e, lép is, ki maradt ugyanaz?

Örökre

Ha kialszanak a fények,
kezemmel megkereslek téged,
a "mi" halk szava a lényeg
ezennel, mert szeretlek, végleg!

A cél felé

Hegyeket másznék, százat,
átevezném az óceánt érted,
veled egy más lét várhat,
már nemes cél, hogy te rám mérted...

Mert jár

Percegnek, tűnnek az órák,
de neked, veled akarok lenni!
Hercegnek, szűznek a jóság?
De neked, s nekem akarom! Ennyi!

Kürt helyett

Temettük az érzést, holott pihent,
nem volt halott,
felettünk a kék ég honolt, s igen,
egy csók hatott...

Igen

...elmúlt életem keresem
elnyúlt, néptelen tereken...
Szaladva nevet-e napom?
Szavadra nevemet adom...

Halhatatlan

Azt gondoltuk, fiatalság, bolondság,
de mielőtt csak magadat okolnád,
emlékezz, hogy én is ott voltam,
ott álltam, gombóccal a torkomban,
és jött az az erő, a csókra késztetés,
s a tűz, mi nemhogy pusztít, éltet, és...
Megállt az idő? Nem. Csak halad.
Szívünkben a csodás érzés megmarad,

becsomagolva, eltéve a jövőnek,
hol a boldogság fonalai szövődnek,
simára, mint tó tükre a szélcsendben...
Nekem te lettél, s neked én lettem,
kivel az élet meseszép lehetne,
s ha végül a nap az égről lemenne...
Az idő... Nem cinkosunk, elhalad,
csak az érzés, az érzés, mi marad,

marad, mert fogva tartjuk, merészen
állunk ellen a kísértésnek, egészen
akarjuk az életet, nem elég a félig,
s kitartunk, ki, az utolsó afférig,
végleg sírjába taszítjuk a kétséget,
nem lehetünk már mi a két sértett!
A végtelen idő mellettünk elszalad,
de az érzés, az érzés velünk marad,

vállunkra terítve kithonként hordjuk,
és tettünkért ki számon kér, holtunk
után érti csak meg az egyszerű választ,
hogy ilyen terhet nem épeszű választ,
de mi őrülten is élvezzük az életet,
a hamis megfagyott, a tiltott égetett,
a kegyetlen idő csak tovafut, szalad,
az érzés, az érzés itt van, s itt marad,

már nem hagyjuk, hogy tőlünk elvegyék!
S ha azt éreznénk, hogy az elme ép,
újra kell, hogy egymásra találjunk:
ha nem esünk el, nem kell felálljunk,
már fejünk se fáj, feledteti a mámor.
Lehetünk elveszve, vagy bezárva bárhol,
a gyarló idő fejvesztve elszalad,
de az érzés, az érzés mindig itt marad,

szemmel tartjuk, mégis szabadon járhat,
bízunk, nógatjuk is, s ha vakon vágtat,
csak akkor fogjuk meg, s dobunk gátat felé
munkára bírva erejét, befogva a vágyak elé,
hajtson csak a mi malmunkra tiszta vizet,
mit az élet biz' kamatostól visszafizet,
s a vétkes idő menekül, elszalad,
s az érzés, az igaz érzés örökre megmarad!

Bennem élsz

Lebegő lét a mézben... Csend volt részem,
mit színpompa vált: eggyé lennem,
remegő kéz a kézben. Egy holt részen,
mint szívdobbanás lettél bennem...

Hiányzol

Ott vagy, hol az éden,
bennem élsz, s benned élek,
rólad szól az élet,
mert remélsz, mert remélek...

Csak mi vagyunk

Cseppet fázom, lelkemmel félek,
Csendben vágyom, meglellek téged,
táncra szólít, hív minket az élet,
lázba bódít, mindig megy a lélek...

Céltalanul

Sebesen, a felhők felett
száguld'tam át élteden,
sebesen, a "nem jő" helyen
száz útra vált édenem...

Ha

Mintha villámcsapás érne,
Mintha a fél határ égne,
Mintha a szél nem is fújna,
Mintha… Nyár van. Megint, újra.

Kincs, ha benned élek mélyen,
Kincs, ha értem ébredsz régen,
Kincs, ha még nem felejtettél,
Kincs, ha… Megvolt, de ejtettél.

Noha még nem feledtelek,
Noha meg nem szerezhetlek,
Noha meg sem kerestelek,
Noha… Mindig szerettelek.

Soha meg nem bántottalak,
Soha meg sem vádoltalak,
Soha meg sem sértettelek,
Soha… Mégsem értettelek.

Még ha szívtelen is voltál,
Még ha ellenem is szóltál,
Még ha velem jó volt, vártál,
Még ha… Mert a Holdon jártál.

Néha álmodom még Rólad,
Néha kétlem, hogy rég jól vagy,
Néha kérdem, mért nem szóltál,
Néha… Mégis minden voltál.

Megszeretni, s nem feledni

Megszeretni egyetlen pillanat kellett,
Elfeledni rövid lesz az egész élet.
Csak megláttam, és elállt a lélegzetem,
Rögtön tudtam, Ő az, akit rég kerestem.
Megismertem, és azóta Őt szeretem,
Bármi lesz is, most már csakis Ő kell nekem.

Emlékszem a szívem nagy dobbanására,
Emlékszem, nem tudtam ránézni sem másra.
Emlékszem a haja csillag-illatára,
Emlékszem még keskeny, rózsaszín ajkára.
Emlékszem az egész csodás, hosszú nyárra,
Jól emlékszem a felhőtlen boldogságra.

Csókjának édes ízére is emlékszem,
Azzal bolondított engem meg egészen.
A sok boldog nevetésre is emlékszem,
Maradt még sokkal több szép emlékem.
De az emlékek lassan homályba vesznek,
Bár nekem mindig nagyon fontosak lesznek.

Eszembe jut midig, ha az eget nézem,
Mindig, ha egy szellő fuvallatát érzem.
Eszembe jut minden egyes szivárványról,
S eszembe jut minden árnyat adó fáról.
Ha hozzám ér valaki más puha keze,
Eszembe jut, milyen jó volt akkor Vele.

Elvesztettem Őt. Az élet oly kegyetlen.
Most már tudom, nekem Ő volt az egyetlen.
Elindulok minden héten keresni Őt,
Mert tudom, hogy mindig fogom szeretni Őt.
Kevés esély van arra, hogy rátaláljak,
De nem bírom tovább, hogy csak várjak, várjak.

Nincs is nekem már semmi más kívánságom,
Az sem kell, hogy teljesüljön minden álmom,
Csak Őt kérném, de nincsen hozzá hatalom,
Őt szeretném, tiszta szívből Őt akarom!
Megtennék bármit, mit ember megtehet,
Cserébe Ő se felejtsen el engemet!

Maradj velem…

Maradj velem! Ennyit kértem,
Mért hagytál el, ma sem értem.
Szenvedek, ha nem vagy velem,
Hiányzik, hogy fogd a kezem.

Nincs a napnak olyan perce,
Melyben ne jutnál eszembe.
Veled fekszem, Veled kelek,
De vajon még remélhetek?

Nincsen válasz, tudom. Sajnos.
De a kétkedés csak mardos.
Van-e aki jobban szeret?
Vajon teljes az életed?

Tartozom egy vallomással:
Nem élhetek senki mással.
Nem tudok már mást szeretni,
Mert nem tudlak elfeledni.

Aznap, mikor megláttalak,
Másképp ment le este a nap.
Nem volt talán szebb sohasem.
Vagy nem látta épp senki sem?

Emlékszel az első jelre?
Kacsintás volt. Apró, szende.
Aztán jött egy erős érzés.
Hogy mi volt az, már nem kérdés:

Szerelem volt, szívszerelem.
Mindent elsöprő érzelem.
Gondolsz még rám? Vagy már rég nem?
Azt azért én mégis kétlem.

Álmodtam egy szép világot,
Olyat, mit még szem nem látott.
Te voltál az álmom tárgya,
Te voltál, Te Kedves, Drága.

Reggeltől más lett az élet:
Rájöttem, hogy érted élek.
Érted, és a kislányodért,
Meg a közös boldogságért.

Boldog én csak Veled leszek,
Érted égek, majd’ megveszek.
Kell, hogy hajónk révbe érjen!
Sikerülhet, én úgy érzem.

Nem mondhattam el senkinek,
Leírtam hát, de csak Neked.
Nem is tartozik ez másra,
Rád, rám, és a fél világra.

Kiabáld ki szíved titkát,
S boldog lesz az egész világ!
Mi örömöd lenne abban,
Ha boldog vagy, de magadban?